Azért aranyköpések, mert a csákót konkrétan Arany Jánosnak hívják. Nem a Toldis, hanem egy mai gyerek, egyébként olyan széles látókörrel, mint a horizont a Kizil Kumban. Neki aztán mindegy, hogy vágómadarat kell felismerni a röptéről, vagy egy nekem csak vasdarabnak tűnő dologról kell megbecsülnie, hogy az tulajdonképpen egy földmunkagép és mi is annak a teljesítménye, a gyerek ritkán téved. Komolyan mondom, egyszer odaültetném Vágó István elé, és azt mondanám, akkor most te válaszoljál Pistukám és ahányszor nem megy, annyiszor dupláz az én barátom. Kurva rövid adás lenne, még ha csak 1 Forintról is indulnánk.

Naszóval, tél volt, hó esett, és nehogy azt gondold, hogy be fogok itten piramisozni. Fáztunk kurvára, olyan hideg volt, hogy a kutya eltört a kanyarban. Te Órom, mondom neki, igyunk már meg valamit de rendkívül gyorsan, különben befagy a seggem. Még jó, hogy az ivás és a seggem közt nem kerestünk összefüggést, mert a képzavart nehezen magyaráztam volna. Különben is, az idegpályákon a delej is lassan kódorgott, annyira tél volt, hó esett. Ja, egyébként meg azért Órom, mert az arany latinul aurum, és azt az ember úgy mondja ki, hogy órom. Arany János egyenlő óromdzsoni. Nekem mindegy, mondta egyszer, csak faszomjankó ne legyek.

Hát beültünk Mónikához, rumkólát inni. Akkoriban csuda, hogy meg nem vakultunk, attól a sok egészségtelen kólától. Két kóla és két rum lesz Mónika! Minjáárt hozzom... Te, mondom Óromnak, ez a Mónika be van ám karmolva rendesen. Megnézte ő is, ezúttal nem csak a seggét, hanem az egész ringó mozgását, persze ebben a segge azért mégiscsak benne volt, és kijelentette, hogy igazam van. Néha tőmondatokban is jó ám. Aztán közösen még megállapodtunk abban, hogy a mozgása most nem annyira ringó, mint inkább imbolygó, dehát aki a rumot hozza, tőlünk akár piszkosfredesen kaszálóan is járhat, nekünk szárazmindegy - macsóember ugye nem iszik édes italt, vagy ha igen, sose vallja be - csak ne kelljen beszívnunk a savanyú gyomorszagot a szájából. Se.

Jön Mónika, kerektálca, imbolygás, és olyan mosolygás, amit különben felhívásnak értenénk, csak nem tudtuk, melyikőnkre mosolyog, nem mintha bandzsi lett volna, csak a feje lassan követte a csípőjét, és hol ide, hol oda tekintgetett, besegítve ezzel az egyensúlyozó szerveknek. Leteszi a kólákat az asztalra, és elmegy, mielőtt még egyet csuklottunk volna. Te Órom, bazmeg, hol a rum? Hol lenne, Mónikában!

Időzavarban mondjuk nem lehetett Mónika, egyszerűen szólva sem zavarta, hogy idő van, szóval eltelt egy jó félóra, mire kijött megint. A kólát addigra lenyomtuk, napersze volt egy kis hozott anyag hozzá a tiszticsatosban, épp jó hogy, ez kisegített minket a traumából. Mónika, hozzál már légyszives két fél rumot, lemaradt az előbb. Hihi. Ez ugye nem Órom volt. Hozzom... Kiséirőünek mit hozzaak? Még két fél rumot. Köszike.