Pálinkaformák

 2010.09.29. 10:02

Csak és kizárólag disznóöléskor neveznek egyazon italt négyféleképpen. Azt persze leszámítva, hogy billiárdozáskor az első Unikum még Unikum, meg még a második is az, sőt, talán a harmadik is, aztán Unimukk lesz belőle vagy 2-szer, elő-előfordul a Fuckifor és egyéb kreatív elnevezés is, de ezek mind-mind környezete válogatja típusú aliasok. Ez itt azonban általánosság.

Szóval megjelenik a vigyorgó, fázós, kissé álmos gárda reggel 4 és 5 között a gazdánál. Természetesen mind a böllérre várunk, ő ugyanis jön amikor jön. Erőt merítendő, megiszunk egy pálinkát. Ez kérem a fogópálinka. Nomen est omen, a pálinkát is meg kell ugye fogni, de ezek után a szót, meg a krákogást tett követi, Dezső meghal, mi meg fellélegzünk. Ekkor jön a szúrópálinka, persze a nagy ijedtségre fogjuk, pedig lószart, nekem elhiheted. Az üveg ilyenkor kint is marad, nehogymáá, és 10 percen belül valamelyik élelmes kaparó - merthogy a böllér perzsel, és el van foglalva a malackával, meg az esetleges öngyilkosjelöltekkel, akik ki tudja, milyen motiváció alatt csakis a perzselő eszközzel hajlandóak a cigijüket meggyújtani - tölt mindenkinek egy új kört. A legtöbbször a gazda ilyenkor nincs is kint, és amikor visszatér, gyorsan meg is jegyezzük neki, hogy nadelacibátyja, és ő rögvest tölt is egy újabb kört szegény fázósoknak. Na ja, télen ez a leggázabb helyzet, sikálod a Dezsőt, lefagy a kezed a hideg vízben, gémberedik a combod a guggolástól, nem sorolom. Szóval egy élelmesebb banda két perzselőplinkát is meg tud inni, ha észnél van. Na és mire ide elérünk, el is telik vagy 30 perc összesen. Hö. Szóval bírni kell, mert feldűlsz, és az udvar ilyenkor meg nem a legszebb ám. Na és van ugye a nap fénypontja, a reggeli, ami előtt aperitif dukál, az meg ugye mi más lehetne, mint pálinka.

A legszebb az egészben - legalábbis a Bakonyt kivéve - hogy a feles poharak sok helyen 7 cl anyagot is képesek befogadni. Az meg már emberes. A Bakonyt azért mondtam, mert ott is volt egyszer dógom, és alig győztem nyomni az anyagot, merthogy csak stampós pohárral (vagy inkább gyűszűvel) tukmálták belém, az meg 2 cl jó, ha megvan. Gondolhatod, izomlázat kapott a bicepszem, mire ott tartottam, mint egy normál helyen elért perzselőpálinka részidőnél. Hiába, a hazai pálya előnye, vágod!

Címkék: pálinka fogópálinka szúrópálinka perzselőpálinka

Mit keresel itt öcsém?

 2009.09.07. 01:11

Nabazmeg... Valami új statisztikai cuccot csináltak ezek a blogos csávók, én meg megnéztem. És azt láttam, hogy kurva nagy nyüzsgés van itt, naponta megfordul akár 5 ember is ezen a blogon. Faszom se gondolta volna. Tényleg olvassa ezt valaki, vagy csak a Google hülyéskedik? Klikk a szavazógépre (hogy ez milyen tetű lassú!), vagy rád ülök. (Az eredmények szavazás nélkül itt láthatók.)

Címkék: statisztika

Fikszitpró

 2009.09.01. 09:09

Kedvencem a WS teleshop. Karcolja a kocsit a tag és kérdezi, hogy én mit szólnék hozzá, ha ezt az én kocsimmal csinálná. És mondja helyettem, hogy biztosan elővenném a fikszitprómat, ráhúznám a karcra és kinevetném őt. Hát egy faszt. A jobb tenyeremet húznán elő és lebasznék neki egy kurva nagy frászt. Köccsögg!

Címkék: fikszitpró

Vásott kamaszok

 2009.04.24. 13:51

A kamaszok leginkább nem szeretik az őket oktatókat. A frappáns visszavágás - még ha jogtalan is - igen nehézkes, mert ugyebár az ember fiának elméje ebben a korban még igencsak pallérozatlan, a szócsatákban - kivéve a tornatanárral folytatottakban - mindig alulmarad. A tornatanárral megütközve meg fizikailag marad alul, mert ő erős, kérgestenyerű, szóval nem célszerű IQ bajnokságba keveredni vele. Mi marad akkor? Hát a csel, a huncutság, a finesz.

Ablakbelövés golyóscsapággyal, ácskapocs a kocsikerék alá, na ez nem direkt élvezet. Persze az ember elképzeli a bosszúságot, de mégsem az igazi. Vannak igazi élvezetet okozó módszerek, egyet elmondok ezek közül.

Címkék: oremus fürdő overdose patkó huncut finesz vásott

Vásott gyerekek

 2009.04.24. 13:51

A legkorábbi vásottságra úgy emlékszem, hogy anyám mesélte el. Ergo eszünk még nem volt arra, hogy a ténykedésünket megemlékezzük, de a huncutság valahol le tudta verni a biztosítékot.

Történt, hogy a tesómmal szépen hazajöttünk. Óvodából vagy kisiskolából, lövésem sincs. Délutánosok voltunk, így egy karaj zsíroskenyér kicsi sóval és pirospaprikával dukált uzsonna gyanánk, meghát ugye addig se beszélünk feleslegesen, míg a kalóriát fel nem vesszük. Dehogynem, csak arra meg jöhetett a dörgedelem, hogy tele szájjal nem beszélsz, meg hogy magyar ember így meg úgy, és persze vedd le a sapkádat.

Címkék: huncut vásott bibircsók

Aranyköpések

 2009.03.24. 10:21

Azért aranyköpések, mert a csákót konkrétan Arany Jánosnak hívják. Nem a Toldis, hanem egy mai gyerek, egyébként olyan széles látókörrel, mint a horizont a Kizil Kumban. Neki aztán mindegy, hogy vágómadarat kell felismerni a röptéről, vagy egy nekem csak vasdarabnak tűnő dologról kell megbecsülnie, hogy az tulajdonképpen egy földmunkagép és mi is annak a teljesítménye, a gyerek ritkán téved. Komolyan mondom, egyszer odaültetném Vágó István elé, és azt mondanám, akkor most te válaszoljál Pistukám és ahányszor nem megy, annyiszor dupláz az én barátom. Kurva rövid adás lenne, még ha csak 1 Forintról is indulnánk.

Naszóval, tél volt, hó esett, és nehogy azt gondold, hogy be fogok itten piramisozni. Fáztunk kurvára, olyan hideg volt, hogy a kutya eltört a kanyarban. Te Órom, mondom neki, igyunk már meg valamit de rendkívül gyorsan, különben befagy a seggem. Még jó, hogy az ivás és a seggem közt nem kerestünk összefüggést, mert a képzavart nehezen magyaráztam volna. Különben is, az idegpályákon a delej is lassan kódorgott, annyira tél volt, hó esett. Ja, egyébként meg azért Órom, mert az arany latinul aurum, és azt az ember úgy mondja ki, hogy órom. Arany János egyenlő óromdzsoni. Nekem mindegy, mondta egyszer, csak faszomjankó ne legyek.

Hát beültünk Mónikához, rumkólát inni. Akkoriban csuda, hogy meg nem vakultunk, attól a sok egészségtelen kólától. Két kóla és két rum lesz Mónika! Minjáárt hozzom... Te, mondom Óromnak, ez a Mónika be van ám karmolva rendesen. Megnézte ő is, ezúttal nem csak a seggét, hanem az egész ringó mozgását, persze ebben a segge azért mégiscsak benne volt, és kijelentette, hogy igazam van. Néha tőmondatokban is jó ám. Aztán közösen még megállapodtunk abban, hogy a mozgása most nem annyira ringó, mint inkább imbolygó, dehát aki a rumot hozza, tőlünk akár piszkosfredesen kaszálóan is járhat, nekünk szárazmindegy - macsóember ugye nem iszik édes italt, vagy ha igen, sose vallja be - csak ne kelljen beszívnunk a savanyú gyomorszagot a szájából. Se.

Jön Mónika, kerektálca, imbolygás, és olyan mosolygás, amit különben felhívásnak értenénk, csak nem tudtuk, melyikőnkre mosolyog, nem mintha bandzsi lett volna, csak a feje lassan követte a csípőjét, és hol ide, hol oda tekintgetett, besegítve ezzel az egyensúlyozó szerveknek. Leteszi a kólákat az asztalra, és elmegy, mielőtt még egyet csuklottunk volna. Te Órom, bazmeg, hol a rum? Hol lenne, Mónikában!

Időzavarban mondjuk nem lehetett Mónika, egyszerűen szólva sem zavarta, hogy idő van, szóval eltelt egy jó félóra, mire kijött megint. A kólát addigra lenyomtuk, napersze volt egy kis hozott anyag hozzá a tiszticsatosban, épp jó hogy, ez kisegített minket a traumából. Mónika, hozzál már légyszives két fél rumot, lemaradt az előbb. Hihi. Ez ugye nem Órom volt. Hozzom... Kiséirőünek mit hozzaak? Még két fél rumot. Köszike.

Címkék: vágó istván kóla arany jános rum aurum

A vidék romantikája

 2009.02.21. 10:04

Úgyse fogod elhinni, pedig dögöljön meg a szomszéd tehene, ha nem így volt.

Igazából a két fő arc pontos játéka nem jut eszembe, lehet, hogy felcseréltem őket a szerepeikben, de majd látni fogod, hogy az egész kurvára mindegy.

Nakéremszépen... Közepesen nagyobb társaságot képzeljél el, akik a hétvégén kiruccantak enni, inni, inkább inni. Fiatalság, boloncsák, mögékerülés, térdelés, hanyattlök és átesik, sörösüvegbe vizel, lehűt, megkínál, szóval megy a szokásos hülyeség. Kisebb tábortűz odakint, nagy parázs, hangulat, szalonnát régen nem süt senki, szerintem ab ovo nem is volt szalonnasütés, fárasztó. Jó az nyersen is, kenyérrel meg hagymával. A házban nem lehet dohányzani, mindenki a tábortűz mellett pótolja a hiányzó nikotint. És jólesik a friss levegő is, mert addig csak nagyjából fröccsből jutott a szervezetekbe némi gáz, a Zoxigén meg csak hibádzik, ugye.

Szóval tábortűz maradvány, nagy parázs, ez az idióta Bekecs Laci meg fogja magát, és beleül a közepébe. Persze nem csupasz seggel, hanem egy hokedlin, de ott ücsörög jó ideig. Majd amikor a feje kezdene már szétrobbanni, üvöltve kiugrik, hokedli balra, ő jobbra, hogyaszongya asztakurvaláttadeztecsém?! Persze hogy láttuk, te idióta nemnormális, igyál egyet, oszt haladjál, az hiányzik, hogy megégjél, baromarcúkám! Szóval dícsértük. De ő meg NEMADDIGA! Ezt úgyse csinálja utánam senki. Lófaszt! Ezt már Kotász Laca mondta. Itt mindenki Laci, meg Sanyi, egy Pisti van, Alex persze egy se. Volt egy csajszi is, akit ugyan Icának hívtak, de valami mondjunk mindent visszafelé játékban a nevét elmondták, az meg Aci volt, így ő is Laci lett. Le van ez vezetve logikusan, normális nép ez. Szóval lófaszt. Én tuttira bent tudnák ülni egy percig is. Aha... Persze, monjda Bekecs. Ha bent ülsz egy percig, megbaszok egy tehenet.

Ez bazmeg úgy hangzott, mint valami varázsszó. Kotász nagy svunggal bevágta magát a tűzbe, mintha főnixmadár lenne, persze ez meg képzavar, mert jódolgában az se megy a tűzbe, de ezt most ne tárgyaljuk ki. MÉRJÉTEEEK bazmeg! Mérik. A csávó izzad kicsit, de az első 20 másodpercet jól bírja. Aztán hühögni kezd, hogy hübazmeg, de nem sokáig, mert az egész átcsap huhogásba, hogy hubazmeg, majd húbazmeg, és egyre hosszabb húúúúbazmegek jönnek, és a csávó egyre jobban kezdett izzadni. Szép vörös volt már a füle is, amiről előszőr azt hittük, a bor az oka, merhogy az is tüzes. De nem, a tűz az, ami aztán tényleg nem hazudtolja meg magát és nyalja a seggét rendesen. Persze nem szó szerint értve amúgy látványosan, lobogás semmi nincs, mer' a tűznek is van ám rendesen ízlése oszt nem nyal bele akármibe. Csak szeretgeti Kotász seggét, úgy infravörösileg, vagy mittudomén, szóval valahogy hőközlésileg. Végre letelt az idő, a csávó a tűzből úgy kivágódik, mint a papírkutya, lapogatja a seggét, diadalittas, meg simán is ittas, láttad bazmeg Bekecs? Hangmérnök vagy, ha nem kúrsz meg egy tehenet.

Nakéremszépen, ez meg megint egy olyan szó, ami egyenrangú a kurvaanyáddal. Hangmérnök! Hát az embernek milye van, ha szava sincs. Persze Bekecs csak röfög, hogy jóvanecsém, de itt nincs tehén pedig én aztán. És ezzel megnyugodott. Kotász persze nem egy falvédős gyerek, sejti, hogy a környéken csak lehet valakinél egy tehén, kötöttek már ők el komolyabb cuccokat is, egyszer 37 lovat egybe', persze az mind egy Wartburga volt zárva, nabazmeg, most meg magyarázzam meg a fiataloknak, hogy mi az a Wartburg, faszomba. Na, ez a Wartburg, kábé ilyen lehetett az is, amit elkötöttek, csak azon kicsivel több kerék volt.

Hát lementek a faluba, Kotász, meg még vagy három nagyobb kan, és netuddmeg, vagy két fertályóra múlva hoztak egy tehenet. Madzagon, lassan noszogatva, de ott vót. Bekecs már nem röfögött.

Nabazmeg hangember, itt a tehened. Borszagú röhögések, teljesen idevaló nabazmeg Bekecs beszólások. Persze Bekecs se egy beszari gyerek, rááll egy sámlira és aszongya, na, tolassátok ide, oszt hadd szóljon. Anyaúristen, ez megvadult. Inkább lett volna hangmérnők, hiába nagy égő, majd elmúlik. De tehénbaszó bazmeg, nincs is ilyen szó, meg nem is lesz.

Kotászék lükvercelik a tehenet, tolják rá Bekecsre, annak bazmeg bokáján a gatya, és veszi fel a tehén farkát a vállára. Befogja a farát mindkét kezével, de a tehén eloldalaz, nem is kis svunggal. Tarcsátok bazmeg, sziszeg Bekecs, és tolják rá megint. Ugyanaz a forgatókönyv, tol, farok fel, befog, eloldalaz, tarcsááátok bazmeeeg. Vagy háromszor nekifutnak, de nem jön össze az aktus, Bekecs megunja, és leszáll a sámliról, rajtam nem múlt bazmeg, köcsög ez a tehén. Nem nagyon vitatja senki, kicsapják a marhát hátrébb, hadd legeljen, de azért nagy egy fasz vagy te Bekecs, Kotász te meg überhülye vagy, leégetted a semmiért a segged, faszfej.

Gyere bazmeg gyújcsunk rá, mondja Bekecs, miközben elhajint valami apró cuccot nem túl látványosan a hamuba. Mi volt az bazmeg? Hogyhogy mi? Hát zsákvarrótű bazmeg. Szerinted mér ment arréb mindig az a kurva tehén? Lófasz, estifény, aggyátüzet!

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: lófasz wartburg tehén vidék romantika zsákvarrótű estifény

Hát ezt meg muszáj.

Az van, hogy vót valami. Nyársalás, vagy grillezés, vagy pörköltözés, kóla, puska, sültkrumpli, annyira nem lényeg. Csak az van, hogy Papa valamilyen kólásüvegben, vagy inkább szprájtosba' tartotta a páleszt. Nem mondom, hogy vesztére, de azért a helyzet kicsikét neccessé vált. Ott volt ugyanis Manka is, meg a kiscsávó, aki X éves volt, X persze jelentősen kisebb szám, mint mondjuk 10.

A kiscsávók egyes számú jelzője, hogy X év körül már kérdés nélkül kitöltik maguknak a kólát, szprájtot, egyéb kedvükre valót. Ez történt. Kitöltötte vizespohárba, majd elkezdte inni. Mivel azonban eddig még sosem ivott ilyen lét, meglepődött, de a foci miatti kifulladásban olyan vákuummal indított a pohárra, hogy annak a fele még a felismerés előtt becsúszott. Tesókám! Az megvolt rögtön vagy egy deci. Tudod, mekkora svunggal tolják ezek! Ujjé!

Sasszemű nagyi persze észrevesz, ucsácsu csatakiáltással pohár lever, papa fészkes fenébe elküld, család aggódik, hogy jajakiscsávó... Ő persze semmit se vág az egészből, majd kisvártatva beszlovel, gy.k. csucsa van, hajcsi, m.gy.k. (minősített gy.k.) tente. Pulzus rendben, kicsit lassú :) de nyugodt, broáf nincs - ennek mi örülünk, mert mégiscsak ember lesz belőle, akárki meglássa - szóval kocsiba be, irány haza. Ajándék papa pálinka az ülés alá.

Az út hazafelé nem egyenletes, a pálesz kiszivárog, mint az őszödi beszéd, de ezt senki nem veszi észre, majd csak később. Eccer csak miapicsa! Lemeszel a jard, hogy mánpedig mit tetszett fogyasztani, és hajlandónak teccik-e lenni a szondát megfújni. Ja, ő nagyon is érezte a páleszt kidőlni az utastérből. Manka persze hótbiztos magában, ő aztán nem iszik, még ha megfeszítik se, semmit. Na jó, max. 6 puttonyos aszút, olyat, amitől még a szája is összeragad, nade az meg nem vót, de ha lett is vóna, vagy litván, akkor se, mer' vezet. Ő ilyen, hála annak a magasságosnak.

Lényeg a lényeg, a szonda nyilván jelzett, mert a kiszivárgott maligám az utastérből belélegezve a null koma Jozef-et nem tudta prezentálni a skálán. A rend őrének szemöldöke összevonódik, és fújatja mégegyszer. Még szép, hogy megint csak pozitív, Épp csak, de az. Mire Manka: ez nem stimmel, mert ő aztán egy kummányit se, egyébként is absztinens, depláne vezet és akkor aztán még konyakmeggy se. Fújassa csak meg a gyerekkel, mert a szonda tré.

Na ezt figyeld! Jard szeme felcsillan, kiscsávóval is fújat egyet. Hö! A szonda majdnem szétrobban. Ez bazmeg tényleg szar, mondja, tessenek akkor tovább! És balra el.

Papa azóta nemigen tartja kólásüvegben a páleszt. C'est la vie.

Címkék: szonda kiscsávó pálesz

Kettőslátás

 2009.02.17. 13:11

Na, ez kész. Ha szakköri nap után délelőtt nem látod jól ezt a képet, akkor max Kamazt meg toronydarut vezess, legalább magadban nem teszel kárt.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Címkék: ittas kettőslátás

Rájöttem, miért van nálunk zéró tolerancia. Egyszerűen azért, mert képlet szerint kell kiszámítani. A népesség átlag IQ-ját elosztod ezerrel, és megkapod az értéket. Az osztrákok átlag IQ-ja 100, az engedélyezett véralkohol-szint 1 ezrelék. A svájciak átlag IQ-ja 300, az ottani szint 3 ezrelék.

Ha nálunk 1 pohár sör is engedélyezve lenne, mindenki egy kábé 5 literes túristapohárban kezdene gondolkodni, ebből deriválva a vonatkozó IQ egyenlő nullával. 0/1000 az pedig nulla, ergo zéró tolerancia.

Anno kint nyaraltam a szabadabb levegőn, és kérdeztem a pultos csajszit, hogy mégis, mennyit lehet itt inni következmények nélkül. Gyorsan jött a válasz, egy sör. Oké, mondok, és kirendeltem a korsómat. A csajszi elkezdi csapolni, közben végigfixált tetőtől talpig, majd kijelentette - tudod, 2 méteres, 130 kilós állatot látott - hogy az én esetemben mégis inkább két sört mondana. Egyekutya, töltsed ki azt is. Hö.

Címkék: zéró tolerancia véralkohol százalék

Valami könnyű

 2009.02.10. 00:13

Azt mondja az én cimborám, ha ráérek, ugyan egyek már nála valamit, úgyis arra megyek hazafele, meg riszálom úgyis. Egyekutya.

Sütnék én neked valami könnyű kis pulykát, mit ennél hozzá tesókám köretnek? Hááát, pulyka? Akkor valami könnyűt. Mondjuk salátát? Persze, nem gond.

Megjövök fáradtan, meghalni szeretnék, sem scsí, sem tea nem vidít, mint máskor. (In memoriam Hofi Géza.) Kis pálinka, kis sör, kis sztorik, majd terítés és tálalás. Hát sütöttem neked egy kis pulykahusit, voalá.

Szép kis tepsiben ott a husi, volt vagy két kiló hármónkra, de körítve is volt ám rendesen. Kérdem, oké, de köretnek akkor mit is készítettél? Merthogy kérdezted, mit ennék. Hogyhogy mit? Hát sültkolbászt.

A legszebb dolog a barátság.

Címkék: saláta pulyka kolbász

Milyen sör van?

 2009.02.10. 00:00

Imádom, ha az ember olyan helyzetbe kerül, amikor lenézik, meg jobbantudják, aztán nulla perc múlva ziccerbe jön, de csaknem automatikusan, ráébresztve a vele szenyálkodót, hogy nemaddiga.

Kissé puccos étteremszerű nyílott, hát lementünk, hogy együnk valamit. Próbábul. Előtte innánk egy pár sört, ugyanott, ráhangolandó, meg be is melegítendő. A sztorihoz még annyival meg kell ágyazni, hogy nem mai történés, a Guinness sört még boltban nem árulták. Osan meg Kóra végképp nem volt még üzemben.

Szóval volt már annak egy hete is, hogy hazatoltuk az arcunkat a brit haveroktól, tele voltunk élményekkel, meg a legjobb sörökkel, vagyishát az emlékükkel. De a szókincsünk mindenképpen bővebb volt sörvilági tekintetben, mint az út előtt. Ki tudtuk például mondani azt, hogy ginisz.

Szóval étterem, pucc, a pincér megfelelően magasan lévő orral kezdi jelezni, hogy mitakartok kiscsákók, pénzetek sincs, mér mindig én?!

Mit parancsolnak? Ezt is útálom, ha éppen tudni akarod. Anyádat szeretnénk ezüsttálcán, hófehér csipkés harisnyában, hogy adjunk a fétisnek is. Én nem parancsolok bazmeg, hanem kedves vendég vagyok, aki lejattol, ha jó arc vagy, meg ilyenek. Jó estét. Milyen sörük van?

Uraim, most nyitottunk, van vagy 30 féle sörünk. Kérjenek ízlés szerint, és majd kihozom, hadd ne soroljam fel, mi mindenünk is van. Akkó jó van akkó, szeretnén 3 korsó giniszt, persze ha itt nem pájntban mérik. Ha meg abban, akkor három pájnt of ginisz lesz, szilvupré.

Ööööööö, olyanunk nincs. (Félmosollyal) Mégis milyen sörük van?

Matt.

Címkék: sör guiness

Rántott sajt szolmizálva

 2009.02.09. 12:47

Ha tudni akarod az igazat, kurvára nem tudtam rántott sajtot sütni. Ráadásul a fejem lágya se igen gyorsan nőtt be, ezért időről-időre elfelejtettem, hogy nem tudok rántott sajtot sütni, és mindig újból megpróbáltam, ugyanazzal a sikertelenséggel.

Egyszer azonban eljött az idő, amikor rá kellett ébrednem, lejárt a polihisztorok kora, és a szakbarbároké a jövő. Meg a jelen. Vásárlásból jó vagyok, megvettem a sajt (automatikus tárgyeset), és nekikezdtem a sütésnek azzal, hogy felhívtam Rybek-et, vagy hogy is hívják azt a mindent és mindenkit lezúzó szakácsot, alias Öcsit.

Neked is a kurva anyád, köszöntött sok szeretettel az én barátom, mi a hányás van?! Mondom neki, mi van. Ezér híttál kisfaszom? Ezér. Na jó, akkor figyelj. És elkezdte mondani a nem túl bonyolult eljárást, de aztán észbekapott. Te zenész gyerek vagy bazmeg, neked hiába osztom itt az észt, 3 perc múlva csak improvizálni fogsz a hangokból, abból meg nem sül ki semmi jó. És itt véletlenül fején is találta a szöget. Lediktálni meg nem fogom, mi vagyok én bazmeg, író? Zenész vagy, szolmizálok, vágjad be a kottát. Li-To-Pré-To-Pré. Gyengébbek kedvéért, liszt, tojás, prézli. Na, azóta tudok rántott sajt sütni.

Ez egy hagyján. Az esetet megemlékezendő, ittunk valamit, amitől ismét kreatívak vagy vok lettünk. Mindegy, csak sütni lehessen bene. Akkor vok. Az ötlet a következő, de ha lenyúlod, megtalálunk Rybek-kel. Valami zúzós death-metal zene megy alapnak, felette meg receptek üvöltődnek rímekbe szedve. A rockercsávók úgyis jobban főznek, mint az ugrabugra csávók, szóval tuc-tuc célcsoport kilőve.

Elképzelem, ahogy Öcsi hörögve tolja a Litopré-t, mi meg ördögvillázunk Hárlival, Szegővel, Djimivel. Azért kell ilyen fajsúlyos közönség, mert ha az énekesünknek body surf-re volna kedve, ne temessen maga alá mindenkit.

Még dolgozunk az ötleten. Kicsit nehéz a kínai csirkére értelmes verzét kiagyalni, de az első sor már megvan, próbáltam a keleti hangulat is belevinni: kot kot vót, vok vok van.

Címkék: recept death metal rántott sajt

Miről van itt nagyba' szó?

 2009.01.26. 11:09

Vizuális típusok kedvéért mutatom, miről folyik itt a diskurzus, többek között. Hát erről, tesókáim. Klikk a képre.

Wordle: Beer.blog.hu

 

 

 

 

Címkék: címkefelhő

Záróvonal

 2009.01.18. 22:43

Nagyon sok sör okozhatja azt, hogy az ember fia elkezd felelősséget vállalni az egész emberiségért. Ha már diktátorokat nem tud likvidálni, és nem tud felépíteni egy önálló gyermekfalut, legalább a közlekedési baleseteket igyekszik megelőzni.

Öcsi ennek iskolapéldáját adta, mikor segített a közterület-fenntartóknak, vagy mittudomén kiknek, szóval azoknak, akik festik az útburkolatot. Azt ugyan én meg nem mondom, hogy az Astoria és a Deák tér közt tényleg hiányzott-e a záróvonal, mert tényleg nem tudom, de hogy egy masszív sörözés után odakerült, annyi szent. És a sör ugyebár jó oldószer, pláne ha egyesül a gyomorsavval, és ha ez az egész kijön és elkezdesz vele rajzolni, na hát az megmarad.

Mindez az egyszerűség kedvéért villamosból kiüvöltve történik, legalább ennyi motorizációt vigyünk a dologba a folyamatos működést elérendő.

Címkék: sör

Az állott sör dícsérete

 2009.01.15. 12:27

Vidéken koncerteztünk. Még jó, hogy túléltük. Először is a helyi menő csávók nyilván le akarták verni az egész zenekart, mert túl sok vágyakozó pillantás jött fel a küzdőtérről. Másrészt ugye van a szíveslátás, vendéglátás.

Azt ne is kérdezd, hogy borvidéken hogy kerül sör a buliba, mert lövésem sincs. Sem az idejéről, sem a mennyiségéről, bár ez utóbbiról halvány sejtéseim maradtak.

Eljő tehát a reggel, teúristen, száz majom rohangál körbe a fejemben és mind egy székre akar leülni, szóval nem jól kezdődött a nap. Hárli mellettem tápászkodik, és felém lehel egy savanyúszagú mondatot, miszerint "Te Fila, nyomd már ide nekem azt a sört!" Még egy teúristen! A sör reggel sehogy nem jó, még hidegen se, de kinyitva, azaz állottan, bubit vesztve, és melegen... Na ez betett. Az ember nem szívesen gyilkolja meg a barátját, de saját kérésre authentikálom. Vagy mi. Autenáziázom. Mindegy, szóval megölöm finoman. Sör odaad, Hárli hálásan pislog, majd lehúzza a fél üveg, szerintem meghatározhatatlan ízű folyadékot. (Mi van bazmeg, ha éjjel valaki belebrunzolt, ez fel se merült benne?)

Konklúzió: Hárli 15 percen belül HP-kész állapotba jutott, azaz már rá lehetett venni házipálinka fogyasztására, és ha egy percen belül jobbra és balra is kellett néznie, nem esett szét a feje, mint nekem, még 3 óra múlva, gyógyító séta után is. Én ezt a harakirit azóta se próbáltam, bár mindig eszembe jut. Az ember magának mégsem ellensége. Hárli meg egy állat, de ezt azelőtt is tudtuk.

Címkék: sör állott

1.tv. Mindig legyen nálad egy bot.
1. kiegészítés: ha tél van, legyen nálad egy 2 dekás tiszti csatos is.
2. kiegészítés: a tiszti csatosban minimum 50 fokos cuccnak kell lennie.

2.tv. A bot nem a tiéd. Néha kölcsönbe visszakapod.
1. kiegészítés: a botot neked kell hazahoznod.

3.tv. A feléd vágtázó kutya csak akkor nem gázol el, ha nyugton maradsz. Különben tutti lábtörés. Már ha nem egy 10 dekás egyedről van szó.

4.tv. Ha a tiszti csatos úgy ürül ki, hogy nem esett jól, és nem viszed haza a gyomrodban a tartalmát, más ösvényt válassz hazafele.
1. kiegészítés: ha elfelejtesz új ösvényt választani, a kutya hozza haza a hasában. Igen, azt. Hogy megintcsak bloghűek legyünk.

Címkék: kutya kutyasétáltatás

Inni tudni kell

 2009.01.14. 21:29

Bevonult a tesóm, meg le is szerelt. Ehhez két sztori csatlakozik.

Bevonuláskor mi nagyon sajnáltuk őt, és emiatt nagyon kedvetlenek voltunk, meg szomjasak. Vagy sok. Mittudomén. Elmentünk a nemes egyszerűséggel csak Viszki-bárnak keresztelt műintézménybe, és kértünk viszkit. Aztán - mivel megtetszett az íze - kikértük az egész üveggel, és megittuk azt is. Majd ittunk minden egyes viszkis koktélból egyet, levezetésképpen. Fizetéskor dukált, hogy dobhattunk 3 kockával, és ha kijön a 3x6, akkor nem kell fizetni. Sajnáltuk a pultos Gizit, mert a ceh veszett nagy volt, ígyhát lovag módjára távoztunk. Szerintem még 3 sima viszkit meg akartunk inni, de már nem volt, úgyhogy át kellett mennünk a csárdába, és ott vezettük le a nagy feszültséget. Ez az este nem nagyon van meg, lehet, hogy a sorrendeket felcserélem, de a lényeg valamilyen permutációja (pfff) benne van.

A csattanó a másik sztoriban van. Leszereléskor nem sajnáltuk a tesómat, de nagyon szomjasak voltunk akkor is. Vagy sok. Mittudomén. Elmentünk a nemes egyszerűséggel csak Viszki-bárnak keresztelt műintézménybe, és kértünk viszkit. Aztán - mivel megtetszett az íze - kikértük az egész üveggel, és megittuk azt is, de tovább nem akartunk belemerülni, mert aznapra apám jófajta gulyással kedveskedett, és hát neki is volt pálinkája, meg söre is elég. Hajjaj...

Naszóval, iszunk ott, csendes leszerelési elégedettségben, mikor is a szomszéd asztalnál egy kisebb társaság - nem nagyon hőbörgős - emelkedett hangulatban dicsőítette magát, miszerint megittak egy egész üveg viszkit, és ott is maradt a palack az asztalon. Ja, voltak rá hatan. :P Mi csendesen vagyunk mellettük, nem hiányzik se a balhé, se a morgás, csak fülelünk, mert jön a pultos Gizi a számlával. Kidobják a kockát, nem nyert, fizetnek. Közben a Gizi mondja, de majdnem szó szerint így.

Ez se semmi, de volt itt három tag a múltkor. Megitták az összes viszkis koktélt, meg még 3 duplát, ja nem, azt előtte, de utána még egy üveggel, majd a saját lábukon elmentek. És nem dobtak kockát. Azok tudtak igazán inni, nem ti, kiscsávók.

Mondom, ott ültünk. A Gizi egy év után kurvára nem ismert meg bennünket, honnan is, főleg a dumája után, mert az arcunk akkora lett, mint egy malomkő, főleg az Öcsié. A háj, ami meg az oldalunkat kenegette, csíkot húzott hazáig, mintha mind csigák lennénk és azon kúsznánk, és mondjuk négykézláb már nem is menne a dolog.

Hát ennyi. Azt hiszem, öregszem, túl sok itt a nosztalgia.

Címkék: viszki mindmegitta

Sznob lettem

 2009.01.12. 14:59

Valami félhivatalos vacsorán voltam, és konkrétan lesznobozott az egyik tag, hogyaszongya: "Kurvára egy sznob vagy te itten a sokezer forintos szivaroddal!" Nabazmeg. Havonta - de néha beletelik 3-4 hónapba is - elszívok egy komolyabb anyagot. Egy R&J-t, Davidoff-ot, ritkábban egy Cohiba-t. A manus meg majdnem láncdohányos a piros Marlborójával. Ha darabonként tolja el a 8 rugót 1 hónapban, az nem sznob. Én legalább megadom a módját.

Tudod, ki a sznob? Az a tag, aki egy kétméteres szivarral jött le a múltkor Deák-Bill koncertre és egy dupla konyak mellett próbálta eltolni, gizdázva a nőjének, miközben zöldeslila lett a feje persze hogy a gyönyörűségtől. Na, ez a sznob, bazmeg. A cuccnak tuttira csak az árára emlékszik, de arra nagyon, hogy hányféle levélből rakták össze a szivarját, meg darabonként azok honnan származnak, nyakam rá, hogy lövése sincs.

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

 

Jozst idézve, kurvára nem az a lényeg, hogy megengedsz magadnak egy drágább szivart. A lényeg az, hogy lett időd és társaságod elszívni.

Ja, a képen látható tag természetesen nem sznob. Még szép, hogy nem.

Címkék: szivar sznob

"Csúnya" szavak

 2009.01.11. 17:17

Nagyon régről indítok. Még az átkosban valamikor vonattal jöttünk Budapestre. 4 órás volt az út, mert a Göcsej expressz gyorsan jött Zalaegerszegről, úgyhogy volt időnk beszélgetni. Egy magyar-töris sráccal cseréltünk eszmét a káromkodási formákról, összevetve azt más idegen nyelvekből így vagy úgy megismert fordulatokkal. Egészen megrészegedtünk a magyar nyelv változatosságától, és csak az tudta a kedvünket egy pillanatra lerohasztani, hogy leszálláskor egy vénasszony beszólt valahogy így:

Ne haragudjanak, de én még két ilyen mocskos szájú alakot nem láttam. Szégyelljék magukat!

Aha. Persze. Hogy miről beszéltünk, azt persze nem fülelte ki a vén sárkány, csak hogy nagy büdös lófaszok, meg zöldnadrágos bárcás kurva anyák szálltak fel a négyes ülésből.

A tárgyra térve tehát... Egy 1903-as levéltári iratot láttam jó két-három éve az egyik barátomnál. Épp el akartam tőle kunyerálni ezt a posztot illusztrálandó, de előtte kicsit szétnéztem a neten, hátha másnak is megvan. Nyerő tipp volt, ilyen ihletett pillanatokban kellene lottóznom.

Naszóval, a hivatali irat emígyen szól.

506/1903.
Tekintetes kultúrmérnöki hivatal
Pécsett.

Tegnapi postával érkezett 1090/1903 sz. hivatalos okiratukra, melyben azt kérdik, hogy a Nagy-Berki község határában lelt régi sarkantyúval mi történjék? hivatalos tisztelettel azt válaszolom, hogy basszák meg az urak a sarkanytyújukat, mert 35 Reaumur höségben ilyen szarságokkal nem foglalkozhatunk.

Budapest 1903 aug 18.

Teljes tisztelettel
lófasz a seggükbe
Dr. Réthy László

A dokumentumot megnézheted erre a linkre kattintva.

Hát erről vóna itt nagyba' szó. Nyelvében él a nemzet, meg még pár ilyen szarságot nyilván lehetne nyekegni, de most nem konktrétan a verbalitásra akartam gondolni, hanem arra, hogy a szar az tényleg szar, a tetű alak, az aztán tényleg tetű alak, a tolvaj az tolvaj, a cigány az cigány, és persze a zsidó is zsidó. Mindegy, hogy mi a szövegkörnyezet, legyen az rendőri jelentés, vagy rövidhír egy olimpiai aranyéremről boxolásban. Mert ma mellébeszélés meg mellénézés van, meg mögöttes értelem, meg finom célzás, meg burkolt rasszizmus, fasizmus, sovinizmus, faszomtudja, mi van még. Meg persze az üdvözítő ki nem mondás. Mert ha kimondod, akkor mindjárt rasszista vagy meg nyomdafestéket nem tűrő a stílusod, pedig de. Ezt a verset is nagyon eltűrte a nyomdafesték anno és most is.

Lővy Árpád: Toldi (részlet)

Ég a napmelegtől a kopár sík szarja,
Redves faszát Toldi biz' igen vakarja.
Mérges bögöly legyek csípik, ahol érik,
Rücskös segge partján vecsernyéznek délig.

Úgyhogy itt továbbra is bazmegek lesznek zével és egybeírva, ha a hangulat úgy hozza.

Címkék: káromkodás csúnya beszéd

Hajrá internet

 2009.01.11. 01:55

Voltam a T-nél. Kellett, mert telefonon nem képesek ügyintézni. Hívom őket egy kártyáról. hogy kellene ezzel intézni valamit. Azongya: PIN kód. Értem, mondom, de milyen számról hívom? Ezt ő nem látja. Én se, mondom, mert a kártyám régi, a számról szóló szerződés mittudomén hol van, de egyszercsak lekorlátozódott róla a hívás, amit egyrészt nem értek, másrészt a csoporton belül ingyen hívható számomat se tudom felhívni, hogy megtudjam, milyen számról hívnám magam. Na, ha eddig vágod, örülök, mert ez csak a casus belli volt, mindjárt rátérek a borongásom okára.

A kezdő ügyintéző komolyan mondom, olyan szimpatikusan volt zavarban a kezdősége miatt, hogy netovább. Én meg ám marhára toleráns gyerek vagyok, cigányok közt nőttem fel, tanultam egyet s mást. Mindegy, ez se lényeg, csak ahogy én is lassan hangulatba jöttem, hozlak téged is abba.

1 óra elteltével lassan kiderült, hogy a Dominós kártyámmal (Pannonosok meg Vodások kedvéért: ez a nem előfizetéses, hanem a feltöltős cucc) nem lehet előfizetés nélkül internetezni. Érted? Feltöltős kártya, de fizessek elő az internetre valami csomagot, hogy normálisan használhassam. Mi vaaan? Ja, azt nem úgy kell érteni, hogy fizessek elő, csak mindig legyen a hónap X-edik napján annyi pénz a kártyámon, ami a csomag ára. Értem én, kedves, de akkor ezt előfizetésnek hívják. Egyébként ezt az egész feltöltős mizériát se pontosan vágom, nem pénzintézeti tevékenység ez valahol? Ha elvben 10,000,000 Ft-ot feltöltök - ja, az egyik haveromnak 1,000,000 Ft számlája volt decemberben roaming net miatt - akkor az már olyan durva összeg, hogy akár kamatozhatna is, ha el nem fogy, mint a folyószámlámon is teszi ezt a lé, lekötés nélkül, igaz, egy pikolóra való nem sok, annyit se termel.

Persze, hogy lehet feltöltősen is internetezni. Tudod hogy? Kapaszkodj! Minden gond nélkül, csak netezz, és fizess adatforgalmi díjat. 13 Ft-ot minden 10 kbyte után. Hülyék ezek? Ezt nem én kérdeztem, hanem Billy a Macskafogóban. Ha van előfizetésem, akkor ugyanez 0,10 Ft-ba kerül, gondolom, a forgalmi korlát túllépése után. A 10 fillér is döglesztő ár, számold csak ki, hogy ha letöltöd az Index meg az Origó címlapját, de elkedvetlenedsz és nem is lépsz tovább egyetlen cikkre sem, hanem indulsz levelezni, belépsz a Mailbox-ba, a csilivili felületek meg a bannerek mennyi kbyte-ot is esznek meg ezidő alatt? (Aki most banner lekapcsoló, meg popup blokkerekről kezd hozzászólni, azt megkeresem, és lehányom. Persze, ami forgalom itt van. Eh...)

Ja, még annyit ide, hogy az ügyintézés kapcsán új kártyát kaptam a régi számom megtartásával, és persze, hogy az összes központi beállításomat (hívásátirányítás pl.) kinyírták, az üzleti partnereim meg kurvára nem tudtak felhívni, késtem ugye a kezdő T-s kollegina miatt 40 percet. Nem az ő hibája, mégegyszer kiemelném, a retek Jazz rendszer miatt szegénynek még kézzel kellett szerződést is írnia, mert a drótban eltűnt valahol az elektronikus verzió útban a nyomtató felé, de úgy ám, hogy a többi iratom azért kijött előtte is, meg utána is.

Majd a vonalas anomáliákról is összeszedem a kritikus adatokat, de előzetesen csak annyit - mármint behányásilag - hogy ha a kormány nem akarja, akkor nem lesz itt rend és a vérünket még vagy 10 évig fogják a telkók szívni. Tessenek már egységesíteni az informatika meg a hírközlés felügyeletét, nem megenni nem is tudom hanyadjára, hogy nem attól lesz kis hazánkban penetráció, hogy az égbe bővítjük a sávszélességet, meg rátoljuk az IP tévét, meg a megállítható Maunika sót, de persze ennek ürügyén macskafasznyit sem engedünk az előfizetés árából, sudribunkónak nézve minden olyasvalakit, aki konyít a dolgokhoz és esetleg észrevételezi a nemtetszését ezzel kapcsolatban. És igen, azt is lehányom, aki azt állítja, hogy nálunk már mindenhol van szélessáv, és a penetráció meg nagyon is magas szintű Közép-Afrikához, meg a Mariana-árokhoz képest.

Címkék: internet előfizetés árképzés

Bankbiztonság

 2009.01.11. 01:30

Angelday egyik posztjáról jutott eszembe.

Az egyik banki központban tettem látogatást, hivatalosformát. A vendéglátó lejött a portára, de előtte lenyomtunk egy kávét, dumcsi, stb. Valahogy a biztonságra terelődött a szó, mire a manus enyhe éllel megjegyezte, hogy itt aztán top security van, olyan néven jövök be, amilyenen akarok.

Ismertek, vagy majd fogtok, nekem ez felhívás volt keringőre. Elkezdtünk beszivárogni, pultos csajszi kérdez, hogy mi a frankót akarunk, mondom, tárgyalunk, meg ilyenek. Hogy kihez megyek, lószart se érdekelte. Mi a nevem? Szomory Dezső bazmeg. Beírta.

Címkék: biztonság bank

Rókakirály

 2009.01.11. 00:48

Persze nem csak átvitt értelmű rókákról, hanem valódiakról :) is szeret írni az ember.

Törekszünk a minap (szóval vagy 10 éve) Öcsivel hazafelé. Francnak se volt már kedve semmihez, cigihez meg pláne nem, csak friss levegő kellett volna. Na, ez már csak azért sem teljesülhetett, mert egymás mellett mentünk, és Öcsinek én, nekem meg ő volt büdös.

Teltek-múltak a méterek, nem siettünk. Nem tudtunk. Az azonban az én nagy bajom, hogy mindenre emlékszem, még ha egy medence páleszt is megiszok, akkor is. Szóval már majdnem célegyenesben vagyunk, amikor is azt mondja az én barátom: na akkó itt most megállunk. Pillanat. (Kurva egy udvarias gyerek ám.) És megállunk, ő meg odébbmegy a villanypózna mellé, ráteszi a péklapát kezét a homlokára, mintha vagy a kéz nem lenne az övé, vagy ő nem lenne a kézhez tartozó, és szépen lecsandítja a pózna alját. Meg még 3x. Aztán, mintha csak egy nagyobbat sóhajtott volna, visszatér mellém, engem támogatandó, és folytatjuk utunkat. Ja, volt még hátra 120 méter a fajanszig, de mégse illett volna így hazamenni.

Ebben a sztoriban a költői homloktámasz, ami megismételhetetlen és leírhatatlan. Metrón pulcsiba ordítani, vagy szilveszterkor bőrdzsekit hátbaköpni, esetleg villamosról egy megállónyi sávot húzni... ez mind smafu. Művészlélek vagyok én, értékelem a múzsa jelenlétét.

Címkék: róka

Google, mint monopólium

 2009.01.08. 09:50

A monopóliumok mindig bajosak. És általában nem a sztorijuk legelején. :( Ott még szimpatikusak, kedvesek, cukrosbácsik, de figyelem(!), nagyon is piacszerzők. A Google sztorinak nem a legelejét látjuk, de mint monopólium most kezdi a fogait kivillantani.

Egyébként meg a franc se tudja. Éppen lehetnének ők az üdítő kivételek, de ennek általános közgazdasági hatása kell majd legyen, ugyanis eddigi pénzügyi axiómákat és íratlan farkastörvényeket is meg kell szegniük, ha antimonopóliumként viszik végbe mindazt, ami végül pénzügyi sikerré kell váljon. C variáns: UFÓ mind, aki Google, és segít körmeszakadtáig, ha ugyan van neki olyanja. Mindegy, a skin-jének van. És letagadja majd jól a világválság végéig, vagy még tovább, hogy ő UFÓ, továbbá szimplán pénzügyi hülyének tetteti magát, amíg be nem bukik a vállalat. A fiam majd kivárja, én nemigen élem meg.

Címkék: google monopólium

Az ivók királya

 2009.01.07. 21:26

Van egy barátom. Senki nem tud úgy inni, mint ő. Ha a söröshordó nem létezne, róla kellene mintázni. Nem ám az alakja miatt, az túl egyszerű asszociáció volna még józanoknak is. A befogadóképesség, bruttó regisztertonna, meg ilyenek, vágod. Komolyan mondom, tudok róla egy sztorit, amikor majdnem egy hordó sör bánta, hogy melléült, de azt most nincs kedvem elmondani.

Van egy barátom, a Barta Győző.
Senki nem tud úgy lopni, mint ő.
Egyszerűen adottsága van hozzá a gyereknek.
/: Tolnai Ottó :/

De mondok jobbat. :)

Volt egy buli nálam, amiben is oktatási alakzatba ültettem le a vendégeket. (Gy.k. szögletes U alak.) Telik-múlik az este, de mán nagyon múlik, mikor is fent nevezett elkezdett az U-betű jobb szárának tetejétől elindulni, mondanám, hogy körbe, de az U-betű másik száránál képzavarba kerülnék. Szóval elindult, és akivel találkozott, azzal ivott egyet. Azt, amit az az ember ivott, akivel találkozott. Mindezt nem ám 4-5 órás marathoni időtávban kell elgondolni, hanem ripsz-ropsz, úgy 20 perc alatt. De figyelted, ugye? Mindenkivel mást ivott.

Na! - mondom, ez mindjárt kész lesz. De nem. Tolt egy sört itt, fél deka páleszt ott, pohár bort, leginkább ezeket, de becsúszhatott közé long drink is, merthogy voltak ám csajok is. A vége felé - mármint az U betű vége felé - majdnem beütött a krach. Ott ugyanis ült egy alak, aki előtt egy címke nélküli Tokajis üveg volt. Dejszen láttunk már ilyet, mit iszol tesókám, ezt, oké, iszok veled is. Töltött, mint ahogy illik, médium adagot a borospohárba, azaz teli, mert XL-est nem lehet tölteni borból, csak söröskorsóba. Koccint, egészség, és lehúz. Szem kicsit behunyorog, nem az erős pálinka - merthogy aszútörkölyt kellett lehúznia - hanem a meglepetés miatt. Mégis másképp esik, ha szájbavágnak, közben gyomorra vártad, akármekkora májer vagy. De a várt hatás, már amit én vártam, elmaradt. A cimbi ugyanis elfelejtett elájulni ezután az egész móka után.

Én már vettem részt mindenfajta ivászatokban, de tényleg. Vele azonban tuttira nem fogok ivóversenyezni. Max. Unikummal, ott 10-ig jó vagyok, de az is egy másik sztori.

Címkék: sör király ivás haver

süti beállítások módosítása