Pálinkaformák

 2010.09.29. 10:02

Csak és kizárólag disznóöléskor neveznek egyazon italt négyféleképpen. Azt persze leszámítva, hogy billiárdozáskor az első Unikum még Unikum, meg még a második is az, sőt, talán a harmadik is, aztán Unimukk lesz belőle vagy 2-szer, elő-előfordul a Fuckifor és egyéb kreatív elnevezés is, de ezek mind-mind környezete válogatja típusú aliasok. Ez itt azonban általánosság.

Szóval megjelenik a vigyorgó, fázós, kissé álmos gárda reggel 4 és 5 között a gazdánál. Természetesen mind a böllérre várunk, ő ugyanis jön amikor jön. Erőt merítendő, megiszunk egy pálinkát. Ez kérem a fogópálinka. Nomen est omen, a pálinkát is meg kell ugye fogni, de ezek után a szót, meg a krákogást tett követi, Dezső meghal, mi meg fellélegzünk. Ekkor jön a szúrópálinka, persze a nagy ijedtségre fogjuk, pedig lószart, nekem elhiheted. Az üveg ilyenkor kint is marad, nehogymáá, és 10 percen belül valamelyik élelmes kaparó - merthogy a böllér perzsel, és el van foglalva a malackával, meg az esetleges öngyilkosjelöltekkel, akik ki tudja, milyen motiváció alatt csakis a perzselő eszközzel hajlandóak a cigijüket meggyújtani - tölt mindenkinek egy új kört. A legtöbbször a gazda ilyenkor nincs is kint, és amikor visszatér, gyorsan meg is jegyezzük neki, hogy nadelacibátyja, és ő rögvest tölt is egy újabb kört szegény fázósoknak. Na ja, télen ez a leggázabb helyzet, sikálod a Dezsőt, lefagy a kezed a hideg vízben, gémberedik a combod a guggolástól, nem sorolom. Szóval egy élelmesebb banda két perzselőplinkát is meg tud inni, ha észnél van. Na és mire ide elérünk, el is telik vagy 30 perc összesen. Hö. Szóval bírni kell, mert feldűlsz, és az udvar ilyenkor meg nem a legszebb ám. Na és van ugye a nap fénypontja, a reggeli, ami előtt aperitif dukál, az meg ugye mi más lehetne, mint pálinka.

A legszebb az egészben - legalábbis a Bakonyt kivéve - hogy a feles poharak sok helyen 7 cl anyagot is képesek befogadni. Az meg már emberes. A Bakonyt azért mondtam, mert ott is volt egyszer dógom, és alig győztem nyomni az anyagot, merthogy csak stampós pohárral (vagy inkább gyűszűvel) tukmálták belém, az meg 2 cl jó, ha megvan. Gondolhatod, izomlázat kapott a bicepszem, mire ott tartottam, mint egy normál helyen elért perzselőpálinka részidőnél. Hiába, a hazai pálya előnye, vágod!

Címkék: pálinka fogópálinka szúrópálinka perzselőpálinka

A bejegyzés trackback címe:

https://beer.blog.hu/api/trackback/id/tr42995772

Trackbackek, pingbackek:

Trackback: Pál1nk4 2010.04.24. 12:23:02

Berágtam. Ezért van ez a majdnem offtopik poszt. De lesz benne kockaság, ígérem. Naszóval... Van ugye a borkóstolás, ahol ha okosat akarsz mondani egy vörösbor ízlelésekor, elég végigcsinálni azt, hogy "teker-teker, szimm-szimm, szürcs-szürcs, uhh...

Kommentek:

A hozzászólások a vonatkozó jogszabályok  értelmében felhasználói tartalomnak minősülnek, értük a szolgáltatás technikai  üzemeltetője semmilyen felelősséget nem vállal, azokat nem ellenőrzi. Kifogás esetén forduljon a blog szerkesztőjéhez. Részletek a  Felhasználási feltételekben és az adatvédelmi tájékoztatóban.

Nincsenek hozzászólások.
süti beállítások módosítása