A kamaszok leginkább nem szeretik az őket oktatókat. A frappáns visszavágás - még ha jogtalan is - igen nehézkes, mert ugyebár az ember fiának elméje ebben a korban még igencsak pallérozatlan, a szócsatákban - kivéve a tornatanárral folytatottakban - mindig alulmarad. A tornatanárral megütközve meg fizikailag marad alul, mert ő erős, kérgestenyerű, szóval nem célszerű IQ bajnokságba keveredni vele. Mi marad akkor? Hát a csel, a huncutság, a finesz.

Ablakbelövés golyóscsapággyal, ácskapocs a kocsikerék alá, na ez nem direkt élvezet. Persze az ember elképzeli a bosszúságot, de mégsem az igazi. Vannak igazi élvezetet okozó módszerek, egyet elmondok ezek közül.

Ehhez a kiszúráshoz nyár kell, mert a dolog víz alatt történik. Nem, nincs búvársággal összefüggő fullextra, csak nagy levegő, meg nyitott szem. Na és itt is az van, hogy az elkövető nem igazán részesül az örömből, de legalább a titkon figyelő közönség azonnali műsort kap. Minimum kétemberes az akció, az egyik ugye aki ártatlanul sandít a medence partján, a másik meg nyilván az elkövető. Célszerű, ha rajtuk kívül még legalább 40 ember fürdik a vízben, később majd látjuk, miért.

Szóval a nagytüdejű ember megnézi, hogy a kiszemelt oktató, aki puszta véletlenségből éppen ugyanabban a medencében fürdőzik, ugye, na, ő merre is van a vízben. Somfordálós technikával - azaz leginkább az áldozat tarkója felől közelítve, vész esetén víz alá bukva és jóval odébb prüszkölésmentesen felbukkanva - becserkészi az emberünket, feltűnés nélkül elmerülve megközelíti a lábujjait, majd a víz alatti legnagyobb erőt megpróbálva kifejteni, és megpatkolja őt, azaz bütykös kézzel a lábujjaira csap. Ezek után nyilván vészes sebességgel el kell a tett színhelyéről távolodni, cselesen mondjuk a másik irányba, mint ahonnan a patkó jött, és ismét csak prüszkölésmentesen a víz színe felé kell emelkedni. Egyszerűnek tűnik, de nem az. Persze nem a fizika miatt van a gond, hanem a keletkező viharos röhögési ingertől, ami egy jól sikerült patkó után mindjárt hatalmas buborékokkal még a víz alatt kitör az emberből, és ez önkontrolltól függően folytatódik a medence oldalában lévő csibészekhez megérkezve. Tapasztaltabb patkolók a víz alá dugják a fejüket és ott röhögnek, mondjuk hapcinak álcázva a jókedvüket és a kicsoruló könnyüket.

Volt egy osztálytársam, a Birkás. Művészien tudott patkolni, és fapofával jött a víz felé, mi pedig megdöglöttünk a parton. Úszott, mint a vidra, néha azt se tudtuk, hol jön fel a víz alól, annyira jól álcázta magát. Támadás közben eltűnt, mint a kámfor, mi csak az áldozatot figyelve láttuk, hogy valóban megtette, amit megkövetelt a haza. Szegény tanerők közt volt sok valódi, született áldozat. Sok közülük nemhogy a patkolás forrását, miértjét nem fogta, de a bekapott bütykös után még azt is elfelejtette, merre van észak. Mi legalábis azt gondoltuk, merthogy úgy forogtak körbe-körbe a merénylőt kutatva, mint a szélkakas.

Nahát, ennyit a patkolásról, meg Oremusról. Akarom mondani, Overdose. Kezitcsókolom.